6.rész: Az átverés és a vallomás
Másnap reggel a narancsfejű Tobi ébresztett minket a hülye dalával.
-Mendegél a mandarin.- Énekelte Tobi vidáman idegesítő hangon.
-Fogd má be a pofádat!- Ordítottuk Mitsuval kórusban.
Eközben ránéztem az aztalomon lévő dobozkára ami még Momoi zsebéből esett ki a harc közben.
-Mi történt Airi? Olyan furán nézel valami baj van?- Kérdezte Mitsu aggódva.
-Ááá semmi csak egy kicsit elbambultam.- Mondtam Mitsut nyugtatva.Ekkor Zetsu lépett ki a szobályából.
-Sziasztok lányok.- Köszönt ránk Zetsu.
-Szia Zetsu senpai. Köszöntünk vissza Mitsuval egyszerre.
-Tényleg Airi és már belenéztél a dobozba?- Kérdezte Zetsu érdeklődve.
-Tényleg Airi nyisd már ki engem is érdekel hogy mi van benne!- Mondta Mitsu szúrós szemekkel.
-Jó van na ha ennyire akarod!- Mondtam feldultan azután a dobozhoz mentem és az eggyik tűz dzsucummalfelrobbantottam a doboz lakatját és megnéztem hogy mi van a belsejében.
-Mi ez?!- Kérdeztem feldultan és kivettem egy falevelet a dobozból.
-Az mi Airi?- Kérdezte Mitsu és Zetsu közösen.
-Egy levél, úgy néz ki hogy a két konohai átvert minket.-Mondtam dühösen és megint belezéztem a dobozba. Ekkormegpillantottam egy képet egy házaspárról és az újszülött gyermekükről.
-Jé ez a kisbaba pont úgy néz ki mint te Airi.- Mondta meglepődve Mitsu.
-Szóval.....ők lennének a szüleim?- kérdeztem lefagyva.Ekkor már a sírás kerülgetett és kifutottam a rejtekből.
-Várj Airi ne menj!- Kiabálta Mitsu és már utánam is akart indulni mikor Zetsu megfogta a vállát.
-Szerintem most jobb lenne ha egy kicsit egyedül maradna legalább addig is meg tudna nyugodni.- Mondta komoly arcal Zetsu.
-Nem igaz. Miért velem történik ez? Miért az én családomat ölték meg? Miért hazudott nekem a Tsuchikage? És miért zárt be egy kamrába az a személy akire mindíg is apámként tekintettem?- Tettem fel fájdalmasan magamnak a kérdéseket.
-Valj!- Szólalt meg valaki a hátam mögött és ekkor hátra fordultam.
-De-Deidara?! Te meg miről beszélsz mit valjak be?- Kérdeztem meglepődve.
-Valj be mindent magadról! Mióta megláttalak olyan érzésem van mintha már ismertelek volna és amiket eddig elmondtál magadról azok is nagyon emlékeztetnek egy annó régebben ismert kislányra akivel még két éves koromban ismerkedtem össze.- Mondta Deidara visszaemlékezve.Ekkor elmondtam neki mindent.........majd megölelt.
-Dei te meg mit csinálsz?- Kérdeztem elpirulva.
-Mikor téged kamrába zártak azt hazudták nekem hogy meghaltál és úgy éreztem hogy beleőrülök abba hogy elvesztettelek de most olyan boldog vagyok hogy újra láthatlak.- Mondta Deidara az örömtől könnyezve. Ezután én már nem mondtam semmit csak csendesen elmosolyodtam és lassan visszamentünk a rejtekbe.